A Kínai Gyógymódok Akadémiájának Hagyományos Kínai Orvoslás karán 4 éves komplett képzés folyik. A képzés összefüggő, a tantárgyak egymásra épülnek.
Egyes előadásaink, óráink, tantárgyaink azonban minden érdeklődő számára nyitottak, meghallgathatóak, akár naponkénti bontásban is. Ez azt jelenti, hogy az érdeklődő a nyitott kurzusok listájáról kedvére kiválaszthat egy-egy előadást, egy-egy tantárgyat, és azt naponkénti díjazás fejében meghallgathatja.
A nyitott kurzusok látogatásának díja egységesen 15.000.-Ft / oktatási nap
A jelentkezés módja:
- Jelentkezés email-ben az időpont és a látogatni kívánt előadás megjelölésével a kezdés előtt min. 48 órával
- Oktatási naponként 15.000.-Ft előadási díj átutalása számlánkra
- Számlaszámunk: Aviacon Bt. / Magnet Bank 16200223-10073351.
- Az utalásnak legkésőbb az előadás napja előtt 48 órával meg kell érkeznie számlánkra
Előadásaink, kurzusaink helyszíne a ShenNong Intézet belbudai székhelye. Az előadások általában naponta 09.00-15.00 óra között zajlanak. Az ettől eltérő időpontokat és helyszíneket mindig jelezzük
Kiknek javasoljuk nyitott kurzusainkat: Szakmai jellegű kurzusainkat elsősorban tudásukat bővíteni, pontosítani szándékozó akupresszőröknek, természetgyógyászoknak javasoljuk, míg a filozófiai jellegű előadásokra, kurzusokra minden érdeklődőt szeretettel várunk
A feltüntetett időpontok a 2019 - 2020 tanévre vonatkoznak